Simon Lehel Zoltán: A kóbor herceg legendája
Bagdi anyus épp egészséges adag zsírt
piszkált ki Feri bátyó füléből varázsfőzetéhez. Nem, mintha a hallójáratokból
származó váladéknak bármi hatása lett volna, mindössze a babonás vevők
hiedelmeinek kielégítése végett szerepelt a csodaszer receptjében az undormány.
Akár az aloe vera, vagy a bifidus essensis, ez a zöld termék is, mely
természetes bio-forrásból származott, mindössze marketingfogásnak számított az
egyre növekvőbb ingerküszöbbel rendelkező vásárlók számára. Így aztán a főzetbe
került Feri bátyó mosatlan hónaljszőrzetéből is egy jól látható adag, mely az
üvegcsében ázalogva a termék eredetiségét hivatott igazolni. Ha a szőröcskék
egyenletesen oszlottak el a folyadékban, és minden harmadik balra kunkorodott,
az olyan volt, mint az Adidasnak a három csík, vagy a baseball sapka simléderén
a nyolc varrás.
– Ej, azok a régi szép idők – sóhajtozott Bagdi
anyus – amikor még csak egy kis tücsökhere és pedikűrözött csirkeláb elég volt
a bódító kábítóhoz. Mára pedig te lettél a legfontosabb nyersanyagforrásom –
jelentette ki Feri bátyónak megvetően.
– Pedig anyád fiatal koromban meg akart
főzni egyben. Milyen jó, hogy nem hagytad. Mindketten így jártunk a
legkedvezőbben. Nekem semmi dolgom, csak gyűjtögetem neked a masszát, és te el
tudod adni a kotyvalékaidat.
– Feri bátyó, asszed, hogy nincs nálad
undorítóbb alak, akiből tízszer annyit tudnék kinyerni, mint belőled? Ha
hallgattam volna anyámra, és az üstbe rakunk, akkor még lett volna esélyem a
Büdös Zsigánál, akinek már akkor is olyan irigylésre méltó fekélyei nőttek az
arcán, amilyeneket te sosem leszel képes érlelni.
– Drága Bagdikám! Ne hőzöngj, ő nem a te
eseted. Csak azért irigykedsz a keléseire, mert a Rozi mamát vette el
feleségül. Kislány korodban is mindig a barátnőd seprűjével akartál játszani.
– Ez szemen szedett rágalom. Én csak az
eladási rátára vagyok tekintettel. Tudod te, hogy a Rozi mamának miért megy
jobban az üzlet? Mert minőségibb alapanyagból dolgozik. A Riga gennyéből
hamarabb tudja megfőzni az elixírt, ráadásul gyorsabban is termelődik újra. Te
meg arra sem vagy képes, hogy kétnaponta produkálj egy rendes adagot.
– Bagdikám! Én mindent megteszek. Már
hetek óta nem fürödtem. De ne vágd olyan rövidre a hónom alatt, mert már nagyon
csiklandoz.
– Na, tessék! Erről beszéltem. Mindig csak
a kifogás. Hát hogy éljen meg így a kisvállalkozó? A konkurencia eltapos.
– Kedvesem! Túl sokat dolgozol. Teljesen
profitorientálttá váltál.
– Kedvesem? Tudsz még ilyen szépeket
mondani?
– Hát hogyne, drágám? Te vagy a legszebb
boszorka a városban.
– Micsoda inzultus! Bezzeg Rozi mama csak
szépeket hall a Zsigától. Az ám a férfi. Ő tudja, hogyan kell bókolni egy
boszorkánynak, nem, mint te. Csak olyanokat mond, hogy te randa vén szipirtyó,
büdös banya.
– Mit mondhatnék erre? Ő csak egy tuskó,
nem herceg, mint én. Neked kellett királyfi, és nem nekem boszorkány.
Megetettél anyád bódító mágiamicsodájával, és azóta te vagy a legszebb.
– De én nem szép akarok lenni, hanem
visszataszító!
– Megöregedtél, Bagdi! Már nem ápolod a
seprűd. Megfésülhetnéd az ágait, bepácolhatnád a nyelét, mert már nagyon
korhadt. A szú is kikezdte. Olyan régóta rá se néztél, hogy magától kezdett el
söprögetni. Ha nem figyelsz oda rá, bánatában tűzbe veti magát. Volt már ilyen,
az anyádé éppen így végzett magával. Mondjuk, csodálkozom, hogy az övé nem
tette ezt meg hamarabb. Azt a bestiát még hét mérföldről is nehéz volt
elviselni.
– Na, látod! Tudsz te szépen is beszélni,
ahogy azt egy boszorkány elvárja.
– Nem nehéz, hisz anyád nem itatott meg
szerelmi bájitallal.
– Ó, bárcsak visszacsinálhatnám ezt az
egészet.
– Hogy a fene vinné el!
– Most meg mi van, Feri bátyó!
– Találkoztam a jó tündérrel.
– És? – Bagdi anyusban hirtelen felszökött
az adrenalin. – Mondd, hogy több fülzsírt kívántál tőle! Az most nagyon jól
jönne.
– Azt kértem, hogy mikor legközelebb
kívánsz valamit, az váljon valóra. Te pedig erre fel a legrosszabbat kívánod,
amitől egy szerelmi bájitallal elvarázsolt férfi retteghet.
A szabadban a semmiből forgószél támadt,
az ég elsötétült, villámok csaptak szerteszét, a Hold visszafelé kezdett úszni
az égen, majd egy nagy, áthatoló villanást követően minden visszafordult abba a
pontba, ahol a kapcsolat elkezdődött. Bagduska, a fiatal kisboszorka, az ifjú
Ferenc herceg lovát bűvölte, hogy a mén megvadulva a szakadék felé vágtázzon
vele, és a bajbajutott daliát némi ellenszolgáltatás fejében megmentse, mely
nem volt egyéb, mint egy csel a feneséges szívének boszorkányos megszerzésére.
Ferenc paripája megiramodott, és a szirt felé vette az irányt. A lovasnak annyi
ideje maradt, hogy a meredély előtt kiugorjon a nyeregből, de a lendülettől a
mélység felé bukfencezett, és lezuhant, ámde az életét egy fa megmentette,
melyen fennakadt. Ferkó két napig fészkelt étlen, szomjan az ágak között, mire
Bagduska, mint a remény, lenézett rá a hasadék pereméről.
– Hahó! – kiáltott a fán akadt legény.
– Hahó! – válaszolt le a tini boszi.
– Visszhangzik.
– Nem visszhangzik.
– Felesel.
– Tökfej.
– Van ott valaki.
– Á, dehogy. Csak a visszhang – válaszolta
gúnyos csalódottsággal Bagdika.
– Akkor jó. Már azt hittem, hogy egyedül
vagyok.
– Hát, ritka szép vagy, de legalább
annyira buta is.
– Nem vagyok kevésbé butább nálad.
– Mond csak, királyfi! Leérettségiztél te?
– Hogyne, kétszer is. Egyszer az iskolában
és egyszer a palotában. Másodjára királyi kegyelemből átmentem kitűnővel.
– Na, és jól üldögélsz ott?
– Szép a kilátás, de zavaróan fúj a szél?
Nem tudnál felhúzni?
– Ahh, végre. Már azt hittem, hogy sosem
akarsz felmászni. De előtte meg kell tenned valamit.
– Autógrammot kérsz? Sajnos most nincs
nálam fénykép. De van egy használt buszjegyem. A hátán aláírom.
– Utazhatok majd vele ingyen a buszon?
– Mondom, hogy már használt. Mégis hogy
utazhatnál?
– Te vagy a király fia. Gondoltam, hogy a
kézjegyed csak jó valamire.
– Hát, ha ragaszkodsz hozzá. Mehetsz vele
gyalog az utcán.
– Kösz, nem kell. Más szállítóeszközt
használok. Egy szerelmes csókot kérek tőled csérébe a segítségemért.
– Dobj le egy kötelet, és aztán
megcsókollak.
– Mégis mi okod lenne betartani az
ígéreted, ha már nem szorulsz a segítségemre?
– Erre nem is gondoltam. De, ha nem dobsz
le nekem egy kötelet, akkor hogy fogok felmászni, hogy megcsókolhassalak.
– Várj csak, én majd lerepülök hozzád a
seprűmön. Itt is vagyok.
– Jaj, de csúnya vagy. Még jó, hogy nem
dobtál le nekem kötelet. Kár lett volna felmászni, mert utána inkább
visszaugrottam volna.
– Ha tudnád, hogy milyen szép nekem,
amiket mondasz.
– De hát épp megsértettelek.
– Csakhogy én boszorka vagyok. És, ha egy
boszi csúnya, akkor szép, mert nálunk a ronda a divat.
– Nem értem. Akkor mégis miért akarod,
hogy megcsókoljalak?
– Mert beleborzongok abba, ahogy undorodsz
tőlem. Mi banyák, erre gerjedünk. Azt mondják, hogy a koromhoz képest elég
fejlettnek számítok.
– Az meg mit jelent.
– Hogy olyan visszataszító vagyok, mint
egy kilencven éves nyanya.
– Százhúsz.
– Micsoda?
– Nem kilencven, hanem százhúsz éves.
Egyszer láttam a kriptában a halott üknagyanyámat. Körülbelül annyi idős
lehetett, őrá hasonlítasz. És nem foglak megcsókolni. Inkább megvárom, míg
lesoványodom, és a bővé vált ingembe belekap majd a szél, hogy elszálljak
innen.
– Ez nem lehet igaz. Miért nem működik a
bájital?
– Miféle bájital?
– Amit a kulacsodba tettem.
– A kulacsomból utoljára a lovam ivott, aztán
pegazusnak képzelte magát, és a szakadék felé vágtatott. De azóta azt hiszem,
hogy már nem siet sehova.
– Ó, a fenébe. Nekem miért nem sikerül
soha semmi? Jól jegyezd meg minden szavam! Bosszúból megbüntetlek, és olyat
teszek veled, aminek nem tudsz ellenállni. Undorodni fogsz, ahogy akartam, csak
nem tőlem, de a hiúságod rá fog kényszeríteni arra, hogy megtedd. Elviszlek a
békává változtatott király lányához. Ha valaki megcsókolná, akkor csodaszép
modellé változna, de eddig még senki sem akadt, aki le bírta volna győzni az
undort vele szemben. Viszont tudom, hogy te vagy a leghíjúbb metroszexuális,
aki valaha élt ezen a bolygón, és ki fogom élvezni a pillanatot, mielőtt az
áhított szépségkirálynővé változtatnád áldozatoddal.
Bagdus boszi belekezdett a varázsigébe:
Lepke guanóval beszórt hátú csirke lábú szárnyas disznó, repíts el minket a
plexihegyen túlra, oda hol a kurtafarku apád túrta, fúrta, s a leveli, kecske,
nyílméreg, varangyos béka királysága brekegő, kuruttyoló, vartyogó zsongó
zsivaja zengedez.
Békaszemmel nézve csodálatos mocsárvidékre
érkeztek.
– Na, legalább lekerültem a fáról, és
semmit sem kellett tennem érte – jegyezte meg Ferenc herceg elégedetten.
Egyszer csak bugyborékoló hortyogásra lett figyelmes. Megfordult, és a háta
mögött egy ember nagyságú varangy ült a sárban, fején egy csinos
aranykoronával. Gülü szemével felváltva pislogott, még véletlenül sem tudta
egyszerre szinkronizálni két szemhéjának mozgását. A bőrét beterítő ragadós
nyálkába ágacskák, falevelek, rovarok, apróbb madarak és pockok ragadtak. A
béka királylány gésa maszkra festett arca rezzenéstelenül bámulta a herceget,
majd szája hirtelen nagyra nyílt, a ráragadt élelmet egyetlen nyelvmozdulattal
besöpörte, és egyúttal friss nyálka réteggel kente be habzó testét a friss
zsákmány reményében.
– Hú, te még undorítóbb vagy, mint a kis
boszi.
– Brekk.
– Én ugyan meg nem csókollak.
– Na várj csak ifjú herceg, amíg
megmutatom neked az emberi arcát. – Bagdi kezével legyintett a varangy feje
előtt, és megmutatkozott annak emberi alakja egy pillanatra. Ferenc csak ámult,
bámult, és az álla majdnem sáros lett, amikor leesett a csodálkozástól. – A
feleséged lesz, ha képes vagy felül kerekedni az undorodon, és megteszed
férfijúi kötelességed. És cserébe kapsz még egy királyságot is.
– Legyen. – A herceg túráztatta magát,
hogy megpróbálkozzon azzal, ami eddig még senkinek sem sikerült. Megfogta a
béka fejét.
– Brek.
– Akkor most meg foglak csókolni.
– Brek, brek.
– Egy, kettő, hááárom.
–Brek, brek, brek, brek, brek.
Cupp.
A varangyból csodaszép királykisasszony
lett, de valami nem stimmelt vele, mert azonnal lekevert egy pofont a
hercegnek.
Csatt.
– Áu. Ha ezt azért kaptam, mert randa
varangy állapotodban csúfabbnak neveztelek, mint ezt a százhúsz évesnek kinéző
tini boszit, akkor sajnálom.
– Mondtam, hogy csak meg ne csókolj –
heveskedett a szépség.
– Mikor? – kérdezte Ferenc, Bagdi pedig e
közben elfojtva kuncogott a bajusza alatt.
– Amikor brek, brek, brek, brek, brek,
brekkeltem.
– Nem tudok brekegni, honnan érthettem
volna?
– Elég hangosan kuruttyoltam. Mégis mit
gondoltál, hogy mit jelent?
– A boszi mondta, hogy téged még senki
nem, szóval gondoltam, hogy ez az első csókod, és e miatt ez a nagy izgatott
vartyogás. De, ha nem akartad, akkor miért nem ugrottál el?
– Mert beragadtam a sárba, te tökfej! Nem
is tetszel. Most a hátralevő életemet emberként tölthetem le veled.
–Tehát a boszi nem hazudott. Mégis mi a
bajod velem?
– Az, hogy nem vagy béka.
– Ha szeretnéd, átváltoztathatom –
élcelődött Bagdi.
– Mi az, hogy nem vagyok béka?
– A békákat szeretem, nem a daliákat.
– De hát olyan szép vagy. Talán még
kicsivel szebb is, mint én.
– Ó, te piperkőc. Miattad vagyok ilyen. Az
apám volt ember, őt változtatták varanggyá, és nem engem. Én ebihalként jöttem
a világra. A kétéltűek közé tartozom. Egy béka szépen tud kuruttyolni,
csodálatosan ugrik, és látványosan csobban a vízbe. Te meg csak a fecsegéshez
értesz.
– Akkor mégis hogy változtál át?
– Örököltem, te tökfej – a béka királylány
sírva fakadt. Ámbár már nem vartyogott, apja még így is felismerte gyermekének
keserű hangját. Nagy plattyogás hallatszott, a nedves föld, a sár, a mocsár
iszapja szanaszét fröcskölt, és megjelent varangyszolgájával és békakíséretével
a valaha emberként élő, immáron nyálkás bőrbe bújt uralkodó.
– Ki merte megríkatni a lányomat? –
vartyogta bőszen az elefánt méretű brekeke. A boszi sandítva a hercegre
mutatott.
– Na, majd adok én neked! – Ferenc két
lépést tett hátra. – Gyere harcolni, vagy gyáva vagy?
A herceg visszaemlékezett a boszi
fenyegetőzésére, hogy jegyezzen meg mindent, amit mond. Ajaj, ezt hogy fogom
megúszni? Szóval ennél a boszinál minden fordítva volt. A csúnya neki szép, a
gorombaság kedvességnek minősül nála. Talán beválik az inverz válasz. Na, most
figyelj, hős békuci király!
– Bevallom, de egy nyámnyila merné-e
vállalni félszegségét?
– Idegesítesz.
– Csak az általad feltett interrogációra
válaszolok. Ha nem akarsz feszült lenni, akkor kerüld az olyan kérdéseket, amik
miatt felkaphatod a vizet.
– Mit hablatyolsz?
– Hogy te idegesíted magadat. És, ha már
itt tartunk, csak a félősek támadnak kérdéssel a másiknak.
– Főnök, – szólt közbe a varangyszolga –
ez azt mondja, hogy gyáva vagy, és olyan hülye, hogy magadat idegesíted.
– Én mindjárt megőrülök. Felfallak, mint
egy szúnyoglárvát.
– Ne bántsd őt, atyám – kérlelte a
királylány.
Hát
mégis csak szeret –
gondolta Ferkó.
– Ez a tökfej semmiről sem tehet.
– Már megint tökfej? – vágott vissza a
herceg, de senki sem figyelt rá.
– Az a boszi csalta őt tőrbe.
– Ti boszorkányok, nem tudjátok békén
hagyni a családomat? Kapjátok el – adta ki a király a parancsot. Bagdi nagyon
megijedt, és felpattant seprűjére, de mindenünnen varangyok ugráltak a nyakába,
és nem tudott elszökni. Ekkor elhókuszpókuszolt egy segélykérő varázsigét, és
hirtelen suhogás támadt a fák ágai között. Torokból feltörő éles kacaj hasított
a levegőbe, és a megidézett boszorkányhadsereg egykettőre csatarendbe állt.
– Azonnal eresszétek el – szólt a
boszorkányok vajdaasszonya, merthogy a vasorrú bábáknak is kellett egy közös
vezető, és ezt ők vajdának hívták. – Te vagy az, te? – ismerte meg a békakirályt.
– Én vagyok a boszorkányüldöző Archembald.
Azaz voltam, míg kétéltűvé nem változtattál.
– Te öregasszony verő pernahajder, adok én
neked, meg a békahuligánjaidnak. Azonnal eresszétek el a kis csoroszlyát.
– Még hogy öregasszonyverők? Hiszen ez nem
is öreg, csak egy kellemetlenkedő suhanc, akit móresre kell tanítanunk a
hiányos neveléseteknek köszönhetően.
– Most már öregasszonyok helyett
gyerekeket bántotok? Még rosszabb, ti mocskos disznók!
– Békák mama, békák.
– Disznó békák.
A boszik egy kép erejére összeverődtek,
hogy megörökítsék a csata előtti pillanatot az utókornak, illetve maguknak,
hogy tudják igazolni tettüket, mert köztudott, hogy a fajtájuk előszeretettel
füllent, és már egymásnak sem hisznek. Toprongyos, koszos, foltozott ruháikkal
menetelő pózt vettek fel a dinamikus hatás elérése végett, majd a seprűiket
csatarendbe állították, és alaposan felkavarták az állóvizet. A boszi-varangy
háború három órát tartott, mire Ferenc herceg elkiáltotta magát, hogy meg
akarja kérni a királytól az immáron csodaszéppé változott lányát. Mivel a
metamorfózist kiváltotta, ahogy az a mesékben szokás, automatikusan jogot
formált a megmentett, ám de azt nem óhajtó hölgy kezére, és a béka birodalom
felére. Mit volt, mit tenni, ki kellett adni a jussát, és ő a királyság azon
felét választotta, melyen az ellenfelek éppen egymással néztek szembe. Mivel
saját birodalma lett, és otthon atyja lévén rokoni szálak fűzték a hazai
királysághoz, segítséget kért szülőországától, akik a rovarölő szer iparban
mamutszerepet töltöttek be, és küldtek neki némi yupac bután szúnyogsprayt,
amivel kiűzte uradalmából a szállingózó nyanyákat, ezzel boszorkánymentes
övezetté téve az egész országot. Sajnos a mellékhatások miatt minden rovar
elpusztult, így a békák is kihaltak a vidékről. Igazi környezeti katasztrófa
ment végbe. Végül kiderült, hogy a terület alatt gázlelőhely található, és
lecsapolták az egész mocsarat, hogy megkezdhessék a feltárást.
Negyven évvel később Ferenc király már nem
tudott örülni a szerencséjének. Elvált tőle az asszony, és az ügyvédek
mindamellett, hogy megfosztották őt kiérdemelt jutalmától, még
környezetkárosítás miatt és személy ellen elkövetett beleegyezés nélküli
átokmegtörésért is beperelték. A sokat megélt Ferenc bátyó már csak a csendnek
tudott örülni, miközben legatyásodva lábát áztatta a tóban, amikor a zsineg
megfeszült. Kapása volt, és kifogta az aranyhalat.
– Visszadoblak, ha teljesíted egy
kívánságomat – kezdett alkudozni.
– Hát nem tudod, hogy itt nem szokás a
halakat hazavinni? Vissza kell dobnod, benne van a sporthorgászok kódexében,
amit ennek a tónak a tulajdonosa adott ki.
– Ó, az asszony, már a saját tavamban sem
érezhetem jól magam?
– Tudod, mit? Teljesítem egy kívánságod,
csak nehogy elkezdj nekem sírni, mert édesvízi hal vagyok, és nem bírom a sós
könnyeket.
– Változtass vissza mindent addig a
pontig, ahol a sorsom ebbe az irányba terelődött.
– Tökfej.
– Már megint?
– Egy embernek nem lehet kétszer ugyanazt
a kívánságot teljesíteni.
– Tehát már kértem ilyet egyszer? –
szomorúan sóhajtott, és végül kibökte – Akkor nem lehetnék csak egy egyszerű
molnárlegény?
Itt a vége, fuss el véle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése