A kóbor herceg legendája

Simon Lehel Zoltán: A kóbor herceg legendája

Bagdi anyus épp egészséges adag zsírt piszkált ki Feri bátyó füléből varázsfőzetéhez. Nem, mintha a hallójáratokból származó váladéknak bármi hatása lett volna, mindössze a babonás vevők hiedelmeinek kielégítése végett szerepelt a csodaszer receptjében az undormány. Akár az aloe vera, vagy a bifidus essensis, ez a zöld termék is, mely természetes bio-forrásból származott, mindössze marketingfogásnak számított az egyre növekvőbb ingerküszöbbel rendelkező vásárlók számára. Így aztán a főzetbe került Feri bátyó mosatlan hónaljszőrzetéből is egy jól látható adag, mely az üvegcsében ázalogva a termék eredetiségét hivatott igazolni. Ha a szőröcskék egyenletesen oszlottak el a folyadékban, és minden harmadik balra kunkorodott, az olyan volt, mint az Adidasnak a három csík, vagy a baseball sapka simléderén a nyolc varrás.

– Ej, azok a régi szép idők – sóhajtozott Bagdi anyus – amikor még csak egy kis tücsökhere és pedikűrözött csirkeláb elég volt a bódító kábítóhoz. Mára pedig te lettél a legfontosabb nyersanyagforrásom – jelentette ki Feri bátyónak megvetően.

– Pedig anyád fiatal koromban meg akart főzni egyben. Milyen jó, hogy nem hagytad. Mindketten így jártunk a legkedvezőbben. Nekem semmi dolgom, csak gyűjtögetem neked a masszát, és te el tudod adni a kotyvalékaidat.

– Feri bátyó, asszed, hogy nincs nálad undorítóbb alak, akiből tízszer annyit tudnék kinyerni, mint belőled? Ha hallgattam volna anyámra, és az üstbe rakunk, akkor még lett volna esélyem a Büdös Zsigánál, akinek már akkor is olyan irigylésre méltó fekélyei nőttek az arcán, amilyeneket te sosem leszel képes érlelni.

– Drága Bagdikám! Ne hőzöngj, ő nem a te eseted. Csak azért irigykedsz a keléseire, mert a Rozi mamát vette el feleségül. Kislány korodban is mindig a barátnőd seprűjével akartál játszani.

– Ez szemen szedett rágalom. Én csak az eladási rátára vagyok tekintettel. Tudod te, hogy a Rozi mamának miért megy jobban az üzlet? Mert minőségibb alapanyagból dolgozik. A Riga gennyéből hamarabb tudja megfőzni az elixírt, ráadásul gyorsabban is termelődik újra. Te meg arra sem vagy képes, hogy kétnaponta produkálj egy rendes adagot.

– Bagdikám! Én mindent megteszek. Már hetek óta nem fürödtem. De ne vágd olyan rövidre a hónom alatt, mert már nagyon csiklandoz.

– Na, tessék! Erről beszéltem. Mindig csak a kifogás. Hát hogy éljen meg így a kisvállalkozó? A konkurencia eltapos.

– Kedvesem! Túl sokat dolgozol. Teljesen profitorientálttá váltál.

– Kedvesem? Tudsz még ilyen szépeket mondani?

– Hát hogyne, drágám? Te vagy a legszebb boszorka a városban.

– Micsoda inzultus! Bezzeg Rozi mama csak szépeket hall a Zsigától. Az ám a férfi. Ő tudja, hogyan kell bókolni egy boszorkánynak, nem, mint te. Csak olyanokat mond, hogy te randa vén szipirtyó, büdös banya.

– Mit mondhatnék erre? Ő csak egy tuskó, nem herceg, mint én. Neked kellett királyfi, és nem nekem boszorkány. Megetettél anyád bódító mágiamicsodájával, és azóta te vagy a legszebb.

– De én nem szép akarok lenni, hanem visszataszító!

– Megöregedtél, Bagdi! Már nem ápolod a seprűd. Megfésülhetnéd az ágait, bepácolhatnád a nyelét, mert már nagyon korhadt. A szú is kikezdte. Olyan régóta rá se néztél, hogy magától kezdett el söprögetni. Ha nem figyelsz oda rá, bánatában tűzbe veti magát. Volt már ilyen, az anyádé éppen így végzett magával. Mondjuk, csodálkozom, hogy az övé nem tette ezt meg hamarabb. Azt a bestiát még hét mérföldről is nehéz volt elviselni.

– Na, látod! Tudsz te szépen is beszélni, ahogy azt egy boszorkány elvárja.

– Nem nehéz, hisz anyád nem itatott meg szerelmi bájitallal.

– Ó, bárcsak visszacsinálhatnám ezt az egészet.

– Hogy a fene vinné el!

– Most meg mi van, Feri bátyó!

– Találkoztam a jó tündérrel.

– És? – Bagdi anyusban hirtelen felszökött az adrenalin. – Mondd, hogy több fülzsírt kívántál tőle! Az most nagyon jól jönne.

– Azt kértem, hogy mikor legközelebb kívánsz valamit, az váljon valóra. Te pedig erre fel a legrosszabbat kívánod, amitől egy szerelmi bájitallal elvarázsolt férfi retteghet.

A szabadban a semmiből forgószél támadt, az ég elsötétült, villámok csaptak szerteszét, a Hold visszafelé kezdett úszni az égen, majd egy nagy, áthatoló villanást követően minden visszafordult abba a pontba, ahol a kapcsolat elkezdődött. Bagduska, a fiatal kisboszorka, az ifjú Ferenc herceg lovát bűvölte, hogy a mén megvadulva a szakadék felé vágtázzon vele, és a bajbajutott daliát némi ellenszolgáltatás fejében megmentse, mely nem volt egyéb, mint egy csel a feneséges szívének boszorkányos megszerzésére. Ferenc paripája megiramodott, és a szirt felé vette az irányt. A lovasnak annyi ideje maradt, hogy a meredély előtt kiugorjon a nyeregből, de a lendülettől a mélység felé bukfencezett, és lezuhant, ámde az életét egy fa megmentette, melyen fennakadt. Ferkó két napig fészkelt étlen, szomjan az ágak között, mire Bagduska, mint a remény, lenézett rá a hasadék pereméről.

– Hahó! – kiáltott a fán akadt legény.

– Hahó! – válaszolt le a tini boszi.

– Visszhangzik.

– Nem visszhangzik.

– Felesel.

– Tökfej.

– Van ott valaki.

– Á, dehogy. Csak a visszhang – válaszolta gúnyos csalódottsággal Bagdika.

– Akkor jó. Már azt hittem, hogy egyedül vagyok.

– Hát, ritka szép vagy, de legalább annyira buta is.

– Nem vagyok kevésbé butább nálad.

– Mond csak, királyfi! Leérettségiztél te?

– Hogyne, kétszer is. Egyszer az iskolában és egyszer a palotában. Másodjára királyi kegyelemből átmentem kitűnővel.

– Na, és jól üldögélsz ott?

– Szép a kilátás, de zavaróan fúj a szél? Nem tudnál felhúzni?

– Ahh, végre. Már azt hittem, hogy sosem akarsz felmászni. De előtte meg kell tenned valamit.

– Autógrammot kérsz? Sajnos most nincs nálam fénykép. De van egy használt buszjegyem. A hátán aláírom.

– Utazhatok majd vele ingyen a buszon?

– Mondom, hogy már használt. Mégis hogy utazhatnál?

– Te vagy a király fia. Gondoltam, hogy a kézjegyed csak jó valamire.

– Hát, ha ragaszkodsz hozzá. Mehetsz vele gyalog az utcán.

– Kösz, nem kell. Más szállítóeszközt használok. Egy szerelmes csókot kérek tőled csérébe a segítségemért.

– Dobj le egy kötelet, és aztán megcsókollak.

– Mégis mi okod lenne betartani az ígéreted, ha már nem szorulsz a segítségemre?

– Erre nem is gondoltam. De, ha nem dobsz le nekem egy kötelet, akkor hogy fogok felmászni, hogy megcsókolhassalak.

– Várj csak, én majd lerepülök hozzád a seprűmön. Itt is vagyok.

– Jaj, de csúnya vagy. Még jó, hogy nem dobtál le nekem kötelet. Kár lett volna felmászni, mert utána inkább visszaugrottam volna.

– Ha tudnád, hogy milyen szép nekem, amiket mondasz.

– De hát épp megsértettelek.

– Csakhogy én boszorka vagyok. És, ha egy boszi csúnya, akkor szép, mert nálunk a ronda a divat.

– Nem értem. Akkor mégis miért akarod, hogy megcsókoljalak?

– Mert beleborzongok abba, ahogy undorodsz tőlem. Mi banyák, erre gerjedünk. Azt mondják, hogy a koromhoz képest elég fejlettnek számítok.

– Az meg mit jelent.

– Hogy olyan visszataszító vagyok, mint egy kilencven éves nyanya.

– Százhúsz.

– Micsoda?

– Nem kilencven, hanem százhúsz éves. Egyszer láttam a kriptában a halott üknagyanyámat. Körülbelül annyi idős lehetett, őrá hasonlítasz. És nem foglak megcsókolni. Inkább megvárom, míg lesoványodom, és a bővé vált ingembe belekap majd a szél, hogy elszálljak innen.

– Ez nem lehet igaz. Miért nem működik a bájital?

– Miféle bájital?

– Amit a kulacsodba tettem.

– A kulacsomból utoljára a lovam ivott, aztán pegazusnak képzelte magát, és a szakadék felé vágtatott. De azóta azt hiszem, hogy már nem siet sehova.

– Ó, a fenébe. Nekem miért nem sikerül soha semmi? Jól jegyezd meg minden szavam! Bosszúból megbüntetlek, és olyat teszek veled, aminek nem tudsz ellenállni. Undorodni fogsz, ahogy akartam, csak nem tőlem, de a hiúságod rá fog kényszeríteni arra, hogy megtedd. Elviszlek a békává változtatott király lányához. Ha valaki megcsókolná, akkor csodaszép modellé változna, de eddig még senki sem akadt, aki le bírta volna győzni az undort vele szemben. Viszont tudom, hogy te vagy a leghíjúbb metroszexuális, aki valaha élt ezen a bolygón, és ki fogom élvezni a pillanatot, mielőtt az áhított szépségkirálynővé változtatnád áldozatoddal.

Bagdus boszi belekezdett a varázsigébe: Lepke guanóval beszórt hátú csirke lábú szárnyas disznó, repíts el minket a plexihegyen túlra, oda hol a kurtafarku apád túrta, fúrta, s a leveli, kecske, nyílméreg, varangyos béka királysága brekegő, kuruttyoló, vartyogó zsongó zsivaja zengedez.

Békaszemmel nézve csodálatos mocsárvidékre érkeztek.

– Na, legalább lekerültem a fáról, és semmit sem kellett tennem érte – jegyezte meg Ferenc herceg elégedetten. Egyszer csak bugyborékoló hortyogásra lett figyelmes. Megfordult, és a háta mögött egy ember nagyságú varangy ült a sárban, fején egy csinos aranykoronával. Gülü szemével felváltva pislogott, még véletlenül sem tudta egyszerre szinkronizálni két szemhéjának mozgását. A bőrét beterítő ragadós nyálkába ágacskák, falevelek, rovarok, apróbb madarak és pockok ragadtak. A béka királylány gésa maszkra festett arca rezzenéstelenül bámulta a herceget, majd szája hirtelen nagyra nyílt, a ráragadt élelmet egyetlen nyelvmozdulattal besöpörte, és egyúttal friss nyálka réteggel kente be habzó testét a friss zsákmány reményében.

– Hú, te még undorítóbb vagy, mint a kis boszi.

– Brekk.

– Én ugyan meg nem csókollak.

– Na várj csak ifjú herceg, amíg megmutatom neked az emberi arcát. – Bagdi kezével legyintett a varangy feje előtt, és megmutatkozott annak emberi alakja egy pillanatra. Ferenc csak ámult, bámult, és az álla majdnem sáros lett, amikor leesett a csodálkozástól. – A feleséged lesz, ha képes vagy felül kerekedni az undorodon, és megteszed férfijúi kötelességed. És cserébe kapsz még egy királyságot is.

– Legyen. – A herceg túráztatta magát, hogy megpróbálkozzon azzal, ami eddig még senkinek sem sikerült. Megfogta a béka fejét.

– Brek.

– Akkor most meg foglak csókolni.

– Brek, brek.

– Egy, kettő, hááárom.

–Brek, brek, brek, brek, brek.

Cupp.

A varangyból csodaszép királykisasszony lett, de valami nem stimmelt vele, mert azonnal lekevert egy pofont a hercegnek.

Csatt.

– Áu. Ha ezt azért kaptam, mert randa varangy állapotodban csúfabbnak neveztelek, mint ezt a százhúsz évesnek kinéző tini boszit, akkor sajnálom.

– Mondtam, hogy csak meg ne csókolj – heveskedett a szépség.

– Mikor? – kérdezte Ferenc, Bagdi pedig e közben elfojtva kuncogott a bajusza alatt.

– Amikor brek, brek, brek, brek, brek, brekkeltem.

– Nem tudok brekegni, honnan érthettem volna?

– Elég hangosan kuruttyoltam. Mégis mit gondoltál, hogy mit jelent?

– A boszi mondta, hogy téged még senki nem, szóval gondoltam, hogy ez az első csókod, és e miatt ez a nagy izgatott vartyogás. De, ha nem akartad, akkor miért nem ugrottál el?

– Mert beragadtam a sárba, te tökfej! Nem is tetszel. Most a hátralevő életemet emberként tölthetem le veled.

–Tehát a boszi nem hazudott. Mégis mi a bajod velem?

– Az, hogy nem vagy béka.

– Ha szeretnéd, átváltoztathatom – élcelődött Bagdi.

– Mi az, hogy nem vagyok béka?

– A békákat szeretem, nem a daliákat.

– De hát olyan szép vagy. Talán még kicsivel szebb is, mint én.

– Ó, te piperkőc. Miattad vagyok ilyen. Az apám volt ember, őt változtatták varanggyá, és nem engem. Én ebihalként jöttem a világra. A kétéltűek közé tartozom. Egy béka szépen tud kuruttyolni, csodálatosan ugrik, és látványosan csobban a vízbe. Te meg csak a fecsegéshez értesz.

– Akkor mégis hogy változtál át?

– Örököltem, te tökfej – a béka királylány sírva fakadt. Ámbár már nem vartyogott, apja még így is felismerte gyermekének keserű hangját. Nagy plattyogás hallatszott, a nedves föld, a sár, a mocsár iszapja szanaszét fröcskölt, és megjelent varangyszolgájával és békakíséretével a valaha emberként élő, immáron nyálkás bőrbe bújt uralkodó.

– Ki merte megríkatni a lányomat? – vartyogta bőszen az elefánt méretű brekeke. A boszi sandítva a hercegre mutatott.

– Na, majd adok én neked! – Ferenc két lépést tett hátra. – Gyere harcolni, vagy gyáva vagy?

A herceg visszaemlékezett a boszi fenyegetőzésére, hogy jegyezzen meg mindent, amit mond. Ajaj, ezt hogy fogom megúszni? Szóval ennél a boszinál minden fordítva volt. A csúnya neki szép, a gorombaság kedvességnek minősül nála. Talán beválik az inverz válasz. Na, most figyelj, hős békuci király!

– Bevallom, de egy nyámnyila merné-e vállalni félszegségét?

– Idegesítesz.

– Csak az általad feltett interrogációra válaszolok. Ha nem akarsz feszült lenni, akkor kerüld az olyan kérdéseket, amik miatt felkaphatod a vizet.

– Mit hablatyolsz?

– Hogy te idegesíted magadat. És, ha már itt tartunk, csak a félősek támadnak kérdéssel a másiknak.

– Főnök, – szólt közbe a varangyszolga – ez azt mondja, hogy gyáva vagy, és olyan hülye, hogy magadat idegesíted.

– Én mindjárt megőrülök. Felfallak, mint egy szúnyoglárvát.

– Ne bántsd őt, atyám – kérlelte a királylány.

Hát mégis csak szeret – gondolta Ferkó.

– Ez a tökfej semmiről sem tehet.

– Már megint tökfej? – vágott vissza a herceg, de senki sem figyelt rá.

– Az a boszi csalta őt tőrbe.

– Ti boszorkányok, nem tudjátok békén hagyni a családomat? Kapjátok el – adta ki a király a parancsot. Bagdi nagyon megijedt, és felpattant seprűjére, de mindenünnen varangyok ugráltak a nyakába, és nem tudott elszökni. Ekkor elhókuszpókuszolt egy segélykérő varázsigét, és hirtelen suhogás támadt a fák ágai között. Torokból feltörő éles kacaj hasított a levegőbe, és a megidézett boszorkányhadsereg egykettőre csatarendbe állt.

– Azonnal eresszétek el – szólt a boszorkányok vajdaasszonya, merthogy a vasorrú bábáknak is kellett egy közös vezető, és ezt ők vajdának hívták. – Te vagy az, te? – ismerte meg a békakirályt.

– Én vagyok a boszorkányüldöző Archembald. Azaz voltam, míg kétéltűvé nem változtattál.

– Te öregasszony verő pernahajder, adok én neked, meg a békahuligánjaidnak. Azonnal eresszétek el a kis csoroszlyát.

– Még hogy öregasszonyverők? Hiszen ez nem is öreg, csak egy kellemetlenkedő suhanc, akit móresre kell tanítanunk a hiányos neveléseteknek köszönhetően.

– Most már öregasszonyok helyett gyerekeket bántotok? Még rosszabb, ti mocskos disznók!

– Békák mama, békák.

– Disznó békák.

A boszik egy kép erejére összeverődtek, hogy megörökítsék a csata előtti pillanatot az utókornak, illetve maguknak, hogy tudják igazolni tettüket, mert köztudott, hogy a fajtájuk előszeretettel füllent, és már egymásnak sem hisznek. Toprongyos, koszos, foltozott ruháikkal menetelő pózt vettek fel a dinamikus hatás elérése végett, majd a seprűiket csatarendbe állították, és alaposan felkavarták az állóvizet. A boszi-varangy háború három órát tartott, mire Ferenc herceg elkiáltotta magát, hogy meg akarja kérni a királytól az immáron csodaszéppé változott lányát. Mivel a metamorfózist kiváltotta, ahogy az a mesékben szokás, automatikusan jogot formált a megmentett, ám de azt nem óhajtó hölgy kezére, és a béka birodalom felére. Mit volt, mit tenni, ki kellett adni a jussát, és ő a királyság azon felét választotta, melyen az ellenfelek éppen egymással néztek szembe. Mivel saját birodalma lett, és otthon atyja lévén rokoni szálak fűzték a hazai királysághoz, segítséget kért szülőországától, akik a rovarölő szer iparban mamutszerepet töltöttek be, és küldtek neki némi yupac bután szúnyogsprayt, amivel kiűzte uradalmából a szállingózó nyanyákat, ezzel boszorkánymentes övezetté téve az egész országot. Sajnos a mellékhatások miatt minden rovar elpusztult, így a békák is kihaltak a vidékről. Igazi környezeti katasztrófa ment végbe. Végül kiderült, hogy a terület alatt gázlelőhely található, és lecsapolták az egész mocsarat, hogy megkezdhessék a feltárást.

Negyven évvel később Ferenc király már nem tudott örülni a szerencséjének. Elvált tőle az asszony, és az ügyvédek mindamellett, hogy megfosztották őt kiérdemelt jutalmától, még környezetkárosítás miatt és személy ellen elkövetett beleegyezés nélküli átokmegtörésért is beperelték. A sokat megélt Ferenc bátyó már csak a csendnek tudott örülni, miközben legatyásodva lábát áztatta a tóban, amikor a zsineg megfeszült. Kapása volt, és kifogta az aranyhalat.

– Visszadoblak, ha teljesíted egy kívánságomat – kezdett alkudozni.

– Hát nem tudod, hogy itt nem szokás a halakat hazavinni? Vissza kell dobnod, benne van a sporthorgászok kódexében, amit ennek a tónak a tulajdonosa adott ki.

– Ó, az asszony, már a saját tavamban sem érezhetem jól magam?

– Tudod, mit? Teljesítem egy kívánságod, csak nehogy elkezdj nekem sírni, mert édesvízi hal vagyok, és nem bírom a sós könnyeket.

– Változtass vissza mindent addig a pontig, ahol a sorsom ebbe az irányba terelődött.

– Tökfej.

– Már megint?

– Egy embernek nem lehet kétszer ugyanazt a kívánságot teljesíteni.

– Tehát már kértem ilyet egyszer? – szomorúan sóhajtott, és végül kibökte – Akkor nem lehetnék csak egy egyszerű molnárlegény?

Itt a vége, fuss el véle.