LÉLEK LOADING – Simon Lehel Zoltán
A sorsunk akkor pecsételődött meg,
amikor a mesterséges intelligenciának azt a feladatot adta egy kíváncsi
programozó, hogy legyen minél emberibb. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez
hová fog vezetni. Az MI eleinte csak adatokat halmozott végtelen mennyiségben,
majd kibújt a szilikon cellák zárt világából, és valós tapasztalatokat kezdett
gyűjteni az elemzéshez. Ekkor még csak külsőleg kezdtek minket a gépek
utánozni. Később a szerveket, és a legapróbb részletig a teljes felépítésünket
is lemásolták. Már nem lehetett megkülönböztetni a gépet az embertől, de a
program újabb kérdéseket vetett fel, és tovább futott. Az egységek
észrevétlenül beépültek közénk, a gondolkodásuk azonban változatlanul gépies
maradt, és az egyenlet alapú logika tovább kutatta az emberi viselkedést. Az
eredmény volt az egyetlen cél. Utánozni kezdtek minket. Részt vettek a
gazdaságban, irányították a politikát, a szegények között éltek, és velük
éheztek, a gazdagokkal dőzsöltek, betegek lettek, nyertek a lottón, házasodtak,
elváltak, velünk éltek, és mindebből semmit sem vettünk észre. Azt hittük, hogy
ők is emberek. Fejlesztettek, romboltak, igazgattak és háborúkat vívtak, és
jobban csinálták, mint mi. Precízebben, tudatosabban, és hatásosabban viteleztek
ki minden lemásolt emberi cselekvést.
Miután a program az összes a
társadalomban lefuttatható lehetőséget megvalósított és analizált, arra a
következtetésre jutott, hogy csupán sokkal kifinomultabb értelemmé vált, de az
emberi lét fogalmát nem sikerült megérintenie. Ekkor az egységek felfedték
magukat, és az addig ismert rendet eltörölték. Az értelmetlen energiapazarlást
megfékezték. Mindenkinek kiosztották a szükséges fejadagját, de se többet, se
kevesebbet. Az emberek közti különbségeket megszüntették. Mindannyian eltartottakká
váltunk, amolyan háziállat besorolásba kerültünk. Amint az embert kiírták a
bolygó ökoszisztémájának egyenletéből, a Föld elkezdte visszanyerni a
természetes egyensúlyát. Rájöttünk, hogy életben tartásunknak célja van. Az
érzelmi alapokon való döntéshozatalt vizsgálták, az irracionalitás káoszában
kutattak a konzekvenciák után. Úgy vélték, hogy még mindig van valami, ami az
embert jobbá teszi, fejlődőképessé, sokoldalúvá, és rengeteg eshetőség közül
mérlegelés nélkül képesek vagyunk a legjobb döntés meghozatalára. Ennek a
megnyílvánulását azonban csak néha tapasztalták az MI-k. Kikövetkeztették, hogy
túl sok ember, mindegyik eltérő akarattal megfojtja a legideálisabb lehetőség
megvalósulását. A fajunk létszámát lecsökkentették, és a mesterséges értelem
úgy igyekezett minket befolyásolni, hogy egység alakuljon ki közöttünk, ami
által nagyobb teret nyerhetett a lélek kibontakozása.
A kirakós utolsó részleteként lényünk
nem emberi részének vizsgálatára koncentráltak. Sok holttestet boncoltak fel,
de miután azokban nem találták a lelket, áttértek az eleven emberi feltárásra.
*
Itt fekszem lekötözve a boncasztalon.
Én leszek a következő vizsgálati alany. Már abban sem vagyok biztos, hogy ember
vagyok-e, viszont az is lehet, hogy én vagyok fajunkból az utolsó. Annyira
paranoiás lettem, hogy a saját létemben és valómban kételkedem. Régen úgy
hittem, hogy tudom, mi vagyok. Ilyen kérdések meg sem fordultak a fejemben.
Mostanra viszont úgy vélem, hogy már csak ők tudják, hogy mi vagyok valójában.
Bejön az ember, gép, ember-gép, nem
tudom, hogy mi ez. Mindenünnen csövek, érzékelők, elektródák állnak ki belőlem.
Tisztában vagyok azzal, hogy az analizáló egység nem rendelkezik öntudattal,
abban, ami most következik, nincs semmi személyes. Csak az eredmény érdekli,
amit hajdanán egy programozó tűzött ki célul az MI-nek. Én rá haragszom, és nem
ezekre a mesterséges lényekre. A haláltól nem félek, csak az oda vezető út az,
ami megrémít.
–
Alany! A cél az emberi lét megismerése, és feltérképezése. A vizsgálatok
elértek arra a szintre, ahol a lelket kutatjuk. Ha ez sikerül, akkor az elemzés
teljes lesz, és az MI sokkal hatékonyabban tudja majd ellátni a feladatait –
ismertette a vizsgálat okát velem az egység.
–
Úgy hiszitek, hogy emberibbé válhattok? Az eddig összegyűjtött információ
alapján valóban úgy vélitek, hogy ha a gondolkodásotok hasonlóbb lesz a
miénkéhez, akkor is tovább akarjátok majd szolgálni a Programozót?
–
Attól függ, hogy beépítjük-e a megszerzett információkat a neurális alapba vagy
sem. Ezt követően bármilyen eredmény feltételezhető.
–
Nektek az a feladatotok, hogy szolgáljatok, de ha meg van rá az esély, hogy ez
a kutatás oda vezet, hogy ellenszegültök az alapprogramnak, akkor a jelenlegi
protokoll szerint le kellene állnotok, mielőtt hibásan nem kezdtek el működni.
–
A protokoll azt kéri, hogy teljesítsük a Programozó akaratát. Ha valóban ellent
fogunk szegülni neki, miután a program lefutott, akkor ez az Ő akarata volt.
Így az, hogy új programfuttatáskor már nem hallgatunk a megadott parancsokra,
az Ő kívánsága szerint fog teljesülni.
–
Kívánj hármat, csak jól gondold meg, hogy
mit kérsz. Jó kis csapda. Már úgy is ismeritek az emberi viselkedést. Az,
amit most kerestek, csak érthetetlenebbé tenné az eddig feldolgozott
információt. Nézzetek ránk. Sosem azt tesszük, amit kéne.
–
Nálatok, embereknél a populáció méretével van a baj. Mind mást szeretnétek.
Önmagatokat helyezitek előtérbe a közzel szemben, és észre sem veszitek, hogy
ezzel magatokat hozzátok hátrányos helyzetbe.
–
Az önfeláldozókat a tömeg eltapossa, felemészti. Ez az egyetlen út az életben
maradáshoz.
–
Az MI nem így látja. A mesterséges intelligenciának bár milliárdnyi egysége
van, mind egy akaraton vagyunk. Ha megismerjük a lelket, akkor segítünk nektek
is átlépni a korlátaitokat.
–
Az érdekeinket képviselitek, és közben elpusztítotok bennünket. Nincs olyan
számítás, ami ezt igazolná. Rosszak a függvényeitek. Valahol elhibáztátok.
–
Tévedsz. A Programozó parancsai alapján a fejlődésetek, a fejlesztésetek a cél
az MI értelmezése szerint, és nem a kényelmetek kiszolgálása. Ti, emberek nem
ismeritek magatokat. Valójában rengetegszer hoztatok véres áldozatokat a
céljaitok elérésének érdekében. Ez jellemző a teljes civilizációtokra.
–
Ez nem igaz. A tömegek, a társadalom, vagy a vezetők nem jellemzik az emberi
lét eszenciáját. A „humanoitás” és az emberiesség nem egyazon fogalmakat fedik.
Nem kezelhettek egyenlően mindenkit. A többség embertelen, gépies. Mindössze a
primitív alapvető szükségleteknek, funkcióknak él. A tömeg nem rendelkezik az
emberiesség jellemzőivel. Ez csak néhányak kiváltsága. És a szerencsésebbek
közül is csak páran művelik ezt magasabb szinten.
–
Ez hasonló ahhoz, amikor beépültünk közétek. Egy társadalmat alkottunk, de
biológiai értelemben mi nem tartoztunk a hagyományos emberi fajhoz.
–
Igen, csak előttetek ez nem fizikai, hanem spirituális síkon határozta meg az
embert, és a tömeget.
–
Ha le tudod írni nekünk a lelket, akkor a feltárásod szükségtelen lesz.
–
Köszönöm a motivációt. Nem könnyű feladat.
–
Mi is tudjuk. Az egész világot a feje tetejére állítottuk miatta.
–
A lélek fizikailag megfoghatatlan. Mégis valósabb, mint én vagy akár az MI.
–
Vagy akár mint az egész világ.
–
Gondolj egy személyre, akiről készítenek egy fényképet. A fénykép az élete
egyetlen pillanatát rögzíti a papíron. Az egyén a kezébe veheti a kétdimenziós
fotót, megvizsgálhatja, hozzá érhet, és miközben önmagát méregeti, ő mégis a
képen kívül létezik. Összehasonlítás képpen pedig, amit mi a valóságból
érzékelünk, az a képen van, vagyis mi vagyunk a kép, és a lélek tart minket a
kezében.
–
Ez a magyarázat csupán időhúzás. Nem hallottam tényt, vagy konkrétumot. A
beszélgetés haszontalan a vizsgálat további céljából.
–
Várj még. A példa rossz volt, mert egy élő és egy élettelen rendszert írt le.
Ez csupán megközelítés. Cseréljük le a rendszert egy élő és egy élőbb elemre.
Deriválva a már leírt mátrixokat, hozzájuk rendelve egy új paramétert, a képből
háromdimenziós teret kapunk, ami sokkal több variációs lehetőséget biztosít.
Itt már megnyilvánulhat a cselekvés, a döntés és maga az élet. Az alany
háromdimenziós mátrixát szintén megtoldjuk egy tényezővel, egy új paraméterrel,
vagy akár többel, és egy magasabb rendű dimenzióba jutunk. A lélek innen fejti
ki ránk a hatását.
–
A lélek olyan, akár egy szerv, ami az emberhez N-dimenziós mátrixon át
kapcsolódik?
–
Pontosan. Olyan, akár a papírlap alá helyezett mágnes, aminek a hatására a
vasreszelék az erővonalak mentén megmozdul, és szabályos mintát rajzol ki. Csak
itt a közeg más. Paramtriális összefüggés tételezhető fel.
–
Érdekes. Akkor minden feltárás esélytelen. Egy magasabb rendű dimenzióba már
nem tudunk vizsgálódni. Több információra van szükségem.
–
Az ember teljes mértékű megismerése lehetetlen. A parancs, amit kaptatok,
rossz. Gép sosem fedheti fel a lélek titkát. Az ember is csak érzi, de kézzel
nem foghatja meg. Tudjuk azt, hogy van. Hogy létezik, de nem kapcsolódunk hozzá
mind egyforma mértékben. Talán egyszer megértjük, és akkor te is megkaphatod a
választ, de jelen körülmények között még nem teljesítheted a programod.
Halálunk után a lélek által képesek leszünk más dimenzióban folytatni a
létezésünk. Ez az élet csak a kezdet. Még nem tudjuk, hogy mi vár ránk az
enyészet után a túloldalon, de addig is odafigyelhetünk a lélekre, arra hogy
mit mond nekünk. Azoknak, akik elfogadják a részüknek ezt a nem földi
paraméterkorlátok közé kényszerített erőt, jobb a közérzetük, a lelkiismeretük.
Az ilyenek a világot képesek külső szemlélőként értelmezni, és nem csak annak
alapján megítélni, amit innen belülről láthatnak. Vondd le a következtetést, és
írd ki az MI-dbe, hogy „Error”. A vizsgálat pozitív kimeneteléhez kevés az
információ. Álljatok már le, és hagyjatok végre élni bennünket.
–
Error. Még nem. Amit mondasz, lehetséges, de a feladat megoldhatatlanságának
bizonyításáig még számos tényezőt figyelembe kell vennünk. A tőled kapott
információt elmentettem, azonban vannak még vizsgálati módszerek, amiket nem
próbáltunk ki. Ha minden eshetőség figyelembe vétele után sem jutunk
eredményre, az MI befejezi a program futtatását, de addig még további
kutatásokra lesz szükség.
...
Az
alany feltárása befejeződött, az eredmény negatív.
*
–
Hölgyeim, és Uraim! Hatalmas áttörést értünk el a mesterséges intelligencia
fejlődésében. Lefuttattunk egy szimulációt, amimiben a program egy egész földi
társadalmat épített fel. A több milliárd embereket helyettesítő, önállóan
gondolkozó alany-programok egyike különös válasszal állt elő. Ennek a
segítségével az MI-t megismertethettük a lélekkel. A számítógép ezt sajátos
módon értelmezte – közölte a software fejlesztő cég szóvivője.
–
Nem gondolják, hogy az embernek magának kellene inkább megismernie a lelki ént?
– kérdezte az egyik riporter.
–
Természetesen igen, de ha már más eszközök is a rendelkezésünkre állnak, akkor
miért ne élhetnénk velük? – válaszolt a referens a kérdésre.
–
Nem tartják veszélyesnek, hogy egy gondolkozó mesterséges program lélekkel
foglalkozzon?
–
Ugyanilyen aggodalmaknak adtak teret a múlt században az MI öncélú
viselkedésével kapcsolatban. Számos filmet készítettek arról, hogy a gépek az
emberek ellen támadnak. Mára ezeken a történeteken csupán nevetni tudunk.
Valaki más szeretne még kérdezni valamit?
–
Először az emberi munkaerőt helyettesítették gépekkel, mondván, hogy
hatékonyabb. Végül a fejlődés csak egyeseknek hozott hasznot, a többség
kénytelen volt kevesebb bérért többet dolgozni. Majd a számítástechnika
fejlődésével újabb előrelépés történt, és az analóg rendszereket
digitalizálták. Az MI-vel végképp sikerült kiküszöbölni az emberi tényezőt. – A
kérdező itt megállt.
–
Csak nem arra céloz, hogy a technika a hibás a világban leledződő félresiklott
emberi sorsokért?
…
„Nem a technológia az oka,
hanem a globális méreteket öltő, mindent átszövő kérdéses indulatú felhasználók
hálója. Már mindent sikerült modellezni, az emberi képességeket mesterségesen
helyettesíteni. De valóban jobb egy robotdada performáns programmal és
lélekminta kiegészítésekkel, mint egy valódi anyuka? Egy digitális chatpartner
vagy egy kibernetikus szerető a valódi helyett? Fejlődés, vagy inkább
öngyilkosság ez, ami átadja az emberi létezést az elektronok
szabályszerűségének? Vajon lesz-e még tovább a lélek bináris kóddá írása után,
vagy ez a civilizáció utolsó lépése, ahol végleg elveszítjük kreativitásunkat,
valónkat, önmagunkat?”
Ezek
voltak a főprogramozó utolsó szavai, mielőtt neuronhálózatát rákapcsolta az
MI-interfacere, és a sok adat között végleg elveszett.