Simon Lehel Zoltán: Déjà Vü
2011. augusztus 31. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.
- Morrison úr! Tudja ön, hogy hol van?
- Térben igen, de az időben nem vagyok biztos.
- Ön szerint mióta tartózkodik itt?
- Május harmincegyedike óta. Csak hogy az elmúlt három hónap számomra még meg sem történt.
- Úgy képzeli, hogy a múlt nem létezik?
- Létezik, csak helyet cserélt a jövővel.
- Mégis pontosan tudja, hogy már három hónapja vendégeskedik intézetünkben. Ha meg sem történt, akkor hogyan magyarázza, hogy emlékszik az elmúlt időre.
- Fogalmam sincs, nem tudom megmagyarázni. Olyan érzésem van, mintha az emlékeimet nem éltem volna át. Én csak azt tudom, hogy szeptemberben ki fognak engedni.
- Ön biztos ebben?
- Azt hiszem igen. Az én szemszögemből két hét múlva úgy fog dönteni, hogy visszatérhetek a hétköznapokba. Tudom, hogy így lesz, mert én valójában az elmúlt két hétben kerültem be ide.
- És hogy érezte magát az elmúlt két hétben?
- Számomra olyan ez, mintha az idő visszafelé folyna. Emlékszem arra, hogy egy évvel később a lányom férjhez fog menni. Két év múlva pedig nagyot fognak esni a telefonos társaságok részvényei. Sokkal valóságosabbnak tűnnek ezek az emlékek, mint az, hogy három hónappal ezelőtt idegösszeomlással kórházba szállítottak.
- Szorongásmentesen képes beszélni a szokatlan élményeiről. Ebből arra következtetek, hogy ön tényleg elhiszi, amit mond. Valószínűleg a mai napig összegzett emlékei alapján ön kitalált magának egy jövőképet, és ezt a képzelgést úgy fogja fel, mintha átélte volna. Az orvostudomány már találkozott ehhez hasonló tünettel. Ilyen például az is, amikor valaki kényszeredetten visszafelé mondja a szavakat. Az agy idővel átáll erre a fordított gondolkodásra, és képes lesz megerőltetés nélkül megérteni a hátulról olvasott szöveget, és gondolkodás nélkül képes visszafelé elszavalni egy verset. Ez viszont nem vezet őrülethez. Azonban az idő fordított és egyben képzelt érzékelése már ennél sokkal veszélyesebb. A gyógyuláshoz szükség van akaraterőre, ami egy rosszul működő elme esetében százszor nehezebb, mint egy egészségesében.
2011. augusztus 24. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.
- Üdv doktor úr!
- Hogy érzi magát tisztelt Morrison úr?
- Egyre jobban szorongok.
- Mióta érzi ezt.
- Nagyjából három hete. Azóta, hogy ide kerültem. Az utolsó beszélgetésünk óta pedig még inkább, ami egy hete történt.
- Ön szerint mi találkoztunk az elmúlt héten, és úgy véli, hogy három hete van itt?
- Tudom, hogy ön csak most jött vissza a nyaralásból. És azt is tudom, hogy két hónapja és három hete vagyok itt. Én a következő hétről és az azutáni kettőről beszélek.
- Kérem, magyarázza el, mert nekem nem világos, hogy miről beszél.
- Nekem visszafelé telik az idő. Engem három hét múlva szeptemberben fognak kiengedni. De mivel én visszafelé érzékelem az időt, nekem ez olyan, mintha három hete kerültem volna ide. Ezért ön nem tud rajtam segíteni, mert minden alkalommal, amikor megvizsgál, egyre kevesebbet tud rólam, én pedig egyre zavarodottabb leszek. Ezt érti?
- Tehát én a jövő héten meg fogom vizsgálni, és önnek ez a mostani vizsgálata már a második velem ebben a hónapban, míg nekem csak az első, ha jól sejtem.
- Kész szerencse, hogy bolond létemre normálisként kezel. Örülök, hogy legalább a logikámat megérti.
- Ne mondjon ilyeneket. Ön nem bolond, csak beteg. Ugyanúgy, ahogy az ember bármelyik szerve meghibásodhat, az agy is működhet rendellenesen, és ebből adódnak a szokatlan tévképzetek. Viszont, ha ön úgy véli, hogy valóban fordítva éli az életét, akkor kérem, viselkedjen ehhez megfelelően mindaddig, amíg rá nem ébred, hogy mi is a valóság.
- Szóval magyarázzam el önnek minden alkalommal, hogy ami magának a holnap, azt én tegnapként éltem át?
- Igen! Ha ön így érzi, ne fogja vissza magát. Minél nyíltabb, annál hamarabb tudok segíteni magán.
2011. augusztus 17. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.
- Szia, apa! Az egyik ápoló mondta, hogy a doktor úr azt kérte, hogy készítsünk felvételt, amikor jövök hozzád látogatóba.
- Ha a doki azt mondta, akkor csináljuk. Bár ez nekem nem hiszem, hogy sokat fog segíteni.
- Ne legyél ilyen. Ő a legjobb az országban.
- Persze, és ezt ő mondja magáról?
- De apa, ezt a felvételt vissza fogja hallgatni.
- Ő mondta, hogy legyek nyílt és őszinte. Szerintem nem normális az ipse. Semmit sem segített eddig. Az ápoltak között lenne a helye. Mégis hogy tudna segíteni rajtam egy olyan, akinek nincs ki mind a négy kereke?
- Ennyi beteg között nem csoda, ha kicsit szokatlan a viselkedése.
- Mindegy. Az egész kezelésnek semmi értelme.
- És akkor mit akarsz csinálni?
- Talán mégis csak jobb így. Amíg itt vagyok, addig legalább nem okozok neked gondot. Mellesleg gratulálok.
- Mihez?
- Az eljegyzésetekhez.
- Köszönöm, de te honnan tudsz róla? Csak tegnap…
- Tudom, csak tegnap kérte meg a kezed. Mondjuk úgy, hogy kitaláltam. És látom az ujjadon a gyűrűt.
- És mit szólsz hozzá?
- Mit mondjak? Hát már ideje volt.
2011. augusztus 10. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.
- Szia, apa!
- Szia, Karen!
- Miért kapcsoltad be azt a magnót?
- A doki kérte, hogy amíg nincs itt, vegyük fel a beszélgetéseinket.
- Szép kis doktor, nem mondom. Jaj, ezt töröld le.
- Letörölhetem, de nincs sok értelme. Nem te vagy a paciens.
- De akkor is.
- Jól van. Hagyjuk a fenébe. Már alig várom, hogy kiengedjenek.
- Javul az állapotod? Mit mondanak?
- Kicsivel több, mint két hónap, és rendbe jövök, ha addig be nem dilizek, és újból együtt leszek veled, akárcsak régen.
- Bírd még ki egy kicsit. Örülök, hogy jobban vagy. Már nagyon hiányzol.
- Köszönöm, kicsim. Alig várom, hogy visszatérjek a ”régi” kerékvágásba.
2011. május 30. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.
- Hogy érzi magát, kedves Morrison Úr?
- Megbolondulok!
- Csak nem egy nyomasztó érzés kerítette hatalmába? Nézze, az agy nem működik mindig rendeltetésszerűen. De, ha ön ezzel tisztában van, akkor sikerülhet ezeket a céltalan érzéseket tudatosan kordában tartani.
- Csak holnap kellene bekerülnöm, ma még otthon kéne lennem. Erre fel mi történik? Harmincegyedikén megvan az emlékem, hogy harmincadikán otthon vagyok a lányommal.
- De hiszen ma van harmincadika. Mégis hogyan emlékezhetne ön arra, hogy holnap emlékszik a mára? Semmi gond, ez csupán egy kis tévképzet. Megfelelő kezeléssel lehet rajta segíteni.
- Nem lehet! Az egyetlen reményem az volt, hogy visszafelé élve az életemet, úgy kerülök ki innen, hogy megérkezek arra a napra, amikor még be sem voltam utalva! És most minden megváltozott! Az emlékeim kicserélődtek, vagy felülíródtak. Az eredeti emlékeim elvesztek és újakkal pótlódtak!
- Ha valóban kicserélődtek az emlékei, akkor mégis hogyan tud erről?
- Csak a vágyra és a tudatra emlékszem, hogy ki fogok szabadulni. Ebből tudom, hogy a mostani emlékeim nem lehetnek valódiak. Ezek szerint már egy éve itt vagyok!
- Kérem, higgadjon le. Ez a kényszeres képzelgés abból adódik, hogy már egy éve itt van, és szeretné végre elhagyni az intézetet. Emlékezzen vissza, fél évvel ezelőtt hasonlóan hisztériázott.
- Nem akarok. Az emlékeim nem valósak. Talán semmi sem az, aminek látszik. Nincs értelme a kezelésnek. Ha tényleg beteg vagyok, akkor túlságosan elhiszem azt, amit gondolok, ezért tűnik annyira valóságosnak.
- Ha nem akar küzdeni, én sem segíthetek. Az ön esetében a gyógyszeres kezelés önmagában nem használ. Minél többet gondolunk valamire, annál jobban beevődik az agyunkba. Amennyiben egy kitalációról van szó, egy nem egészséges elme számára akár valóságként is érzékelhető.
- …
- Érti, hogy mit mondok?
- …
- Szóval nem akar beszélni. Rendben van, nem erőltetem.
2010. november 15. Audió-napló Patrik Morrison beteggel.
- Nagyon fáradtnak néz ki.
- …
- Miért sír? Rosszul van, vagy fáj valamije? Adjak be egy nyugtatót?
- Nem bírom tovább! Egyre rosszabb.
- Mégis micsoda? Kérem, mondja el, mi bántja.
- Egyre kisebb periódusokban élem visszafelé az életemet.
- Várjon, beadok magának valamit. Ennek gyorsan kell hatnia.
- Nincs értelme.
- Nyugalom. Ugye, már jobb. Na, látja. Már nem is sír. Ugye, hogy ellazult?
- Igen, most jobb, de nem sokáig.
- Ez nem egy hivatalos módszer, de azért néha jobb alkalmazni. És most kérem, mondja el, hogy mit érez.
- Én visszafelé élem az életem. Eleinte alig vettem észre, azt hittem, csak egy kis déjà vü. De később sűrűsödni kezdtek. Aztán egyszer a saját múltamban ébredtem, és még mielőtt ismét utolértem volna azt az időt …
- Milyen időt?
- Amelyikben a legöregebb voltam. Szóval az előtt az idő előtt ismét egy korábbi dátumon ébredtem. Mégkorábbin, mint az előző alkalommal. De mielőtt a napok utolérték volna azt a pillanatot, ahova első alkalommal visszakerültem, ismét a múltamban ébredtem, és az előzőeknél korábbra érkeztem.
- Ne álljon meg!
- Ezek az események egyre gyakrabban kezdtek ismétlődni. Mintha felgyorsult volna. Hetente, néhány naponta, majd naponta és most már óránként. És ezt már nem lehet kibírni.
- Ha ez így van, akkor el fogja érni a gyermekkorát megelőző pillanatot is, és akkor vége. El fogja érni a lánya születése előtti pillanatot, és már nem fog létezni többé. Újra át fogja élni a felesége halálát, amiért bekerült ide hozzánk. Mindegyik eset rettenetes, de szerintem ön azért hajszolja ezt a tévképzetet, mert annyira hiányzik a felesége, hogy ezzel a módszerrel szeretné életre kelteni.
- Ha nem adta volna be azt az akármit, mérgemben biztos kitörném a nyakát. De most nem érzem rá képesnek magam.
- Ez új tünet. Azt hiszem, hogy magával sikert fogok elérni.
- Miről beszél, maga elmebeteg?
- Majd múlthéten barátom, majd múlthéten.
- Addigra már folyamatosan visszafelé fogom érzékelni az időt.
- Én is ebben reménykedem.
Valamikor a múlt héten.
- Szedd össze magad!
- Doki! Mi ez?
- Nem vagy őrült. Én és te ugyanolyanok vagyunk. Az idő számunkra visszafelé telik. Ez a sorsunk, végzetünk, büntetésünk. A cél az lenne, hogy megszülessünk, és elérjük a legtisztább ártatlanságot, amit lehet.
- Ez őrület.
- Nézz körül. Az emberek visszafelé beszélnek, a nap nyugatról keletre mozog, az óra fordítva jár, a víz visszafelé folyik a csapon. Fogadd el, hogy mi nem ide tartozunk.
- Az életem, az emlékeim?
- Nem a tieid. Csak azokat élted meg, amikre a jövődből emlékszel. Úgy kellett volna érezned, hogy előre élsz az időben, miközben valójában hátra. Az egészet csak az után vehetted volna észre, hogy visszakerültél a születésed előtti pillanatra.
- És ennek mi az értelme?
- Te egy földönkívüli bűnöző vagy. Átnevelésre küldtek ide, hogy visszafelé élve az életed, megtapasztalhasd, milyen dolog bűntelennek lenni. Világunk utópisztikus demokráciájában úgy vélik, hogy talán azért választottad a törvénytelen utat, mert sosem tapasztaltad az abszolút tisztaságot. Ha rossz útra tértél, feltételezik, hogy sosem volt viszonyítási alapod, amit utólag pótolva igyekeznek felhasználni arra, hogy mintapolgárrá neveljenek. A mi civilizációnk törvényei szerint, ha sosem kaptál esélyt arra, hogy jó légy, akkor nem lehet felelősségre vonni a legádázabb gaztettek miatt sem.
- Én bűnöző? Sosem tudtam visszaemlékezni távolabbi pillanatra, mint az első visszatérésem a saját múltamba. Akkor kerültem volna ide?
- Nem. Halottként kerültél ide. Az, hogy fiatalabb korodban kevesebbre emlékszel, azért van, mert egyre közelebb kerülsz az ártatlansághoz, így egyre bűntelenebb leszel, és a múlt erőszakos emlékei a tisztulási folyamat hatására egyre kevesebb súllyal nehezednek a lelkedre. De mondom, hogy nálad valami nem ment rendesen. Nem voltál képes elfogadni a helyzetet. Mások is vannak ezzel így. Ez az intézet azért van, hogy visszatereljük a hozzád hasonlókat a megfelelő irányba.
- És nálam miért nem ment?
- Ment volna, de én vigyáztam rá, hogy kihozzalak abból a hamis létből. Láttam az aktád, és tetszett. Hasznodat tudnám venni. Tudod, a kormány nem fizet valami jól, de, ha megtanulod uralni az időérzékelésed, miközben mindennel tisztában vagy, akkor bármit megtehetsz. A Föld pedig egy egész jó hely, itt aztán lehet élni. Kirabolunk egy bankot, elherdáljuk a pénzt, aztán visszamegyünk a bankrablás idejére, és nem raboljuk ki. Helyette kirobbantunk egy háborút. Olyan mintha utaznál az időben, pedig valójában csak használod azokat a kiskapukat, amiket az irányított érzékelés megnyit előtted.
- És, ha nem akarom? Az egész életem egy hazugság. A családom, az emlékeim, sosem voltak az enyémek.
- Visszatérnek az igazi emlékeid, és megmaradnak a beültetettek is. Szeretheted a lányod, szórakozhatsz a feleségeddel. Nyolcvan éves időtartamod alatt végtelen életet élhetsz. De ha ezek után is nemet mondasz, az sem gond. Elegen vagyunk már. Téged csak szívességből rángattalak ki a valóságodból, mert csodálom a tetteid.
- Ez őrület, őrült vagy, de mégis ...
- Ugyan már, nézz körül. Téged már nem lehet visszaterelni a rendes kerékvágásba, már túl késő. Ebben a világban pedig a segítségem nélkül valóban megőrülnél.
…………………………………………………………………………………
- Helló, Doki!
- Patrik! Mit művelsz?
- Letartóztatlak!
- Elárultál? Nagyobb rohadék vagy, mint gondoltam!
- Sosem voltam bűnöző. Rendőr vagyok, aki beépült közétek.
- Csak megjátszottad magad? De az nem lehet! Alaposan leteszteltelek. Csak az képes végigmenni azon a tortúrán, akit valóban ide küldtek.
- Engem tényleg bezártak a földi átnevelőbe. Tudtuk, hogy valaki belülről visszaél a helyzettel, de a kilétéről fogalmunk sem volt. Készítettek nekem egy aktát, és bűnözőként rehabilitációra ítéltek. Te ráharaptál a csalira, aztán, ahogy mondtad, visszajöttek az emlékeim.
- Elismerésem, szép munka volt. Kockáztattad, hogy végigcsinálod az egészet, akár egy valódi bűnöző. Magam sem csinálhattam volna jobban. Mehetünk. Én is kapok egy földi életet, aztán ismét szabad leszek.
- Ne reménykedj! Te már túl messzire mentél. Itt éltél, hozzászoktál, megtanultad irányítani az időérzeted. Túl kockázatos, hogy ismét előjönne, és akkor bottal üthetnénk a nyomod. Már nincs esélyed a megjavulásra.
- Akkor ez patt helyzet. Nem tudtok velem mit kezdeni. Halálra nem ítélhettek, mert mind halhatatlanok vagyunk, a börtönt pedig civilizálatlannak tartjátok.
- A gondolataid elferdültek, indulataid és alantas vágyaid vezéreltek. Képtelen vagy visszatérni közénk. A társadalom saját védelme érdekében büntetést szab ki rád. Ki fognak ragadni a világból, és egy mesterséges időtlen térben létezel majd örökké.
- Ne tegyétek ezt velem! Inkább a halál! Neee!
Vége
